Tündérszépek – 2022
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került.
– Cukrász végzettségem van, és jelenleg egy balatonkenesei cukrászdában dolgozom hétvégente. Májusban nagy feladat vár rám, ugyanis érettségizni fogok. A hobbim a tánc, ha pedig van egy kis szabadidőm mindig táncolok, mert régóta az életem része és ez tesz igazán boldoggá. A versenyre azért jelentkeztem, mert szeretem a kihívásokat, és kíváncsi voltam mit tudok kihozni magamból a kamerák előtt, valamint egy remek lehetőség ez arra, hogy fejelsszem az önbizalmamat is.
A 20 éves Varga Dorina 163 cm magas, és a Bika csillagjegyében született. Kedvenc étele a paradicsomos gombóc, kedvenc itala pedig a tea. Zenei téren minden stílust szívesen hallgat, ha viszont parfümökről van szó, a virágos illatok élveznek előnyt a fiatal lánynál.